|

 |
Az épület
1905-ben Hromadka János kocsmája volt. A 20-as években adta át
unokájának Szántó Istvánnak, aki azt átépítette. így alakult ki
a Szántó vendéglőként ismert népszerű szórakozóhely, mely
1938-ban Schreiber Károly tervei alapján nagy táncteremmel és
színpaddal bővült. |
 |
A két
világháború között az élénk dunaharaszti társadalmi élet egyik
központja volt a Szántó, ahol tánczenekarok
szórakoztatták a közönséget, magas színvonalú sakk-kör, valamint
komoly amatőr színjátszó csoport működött. |
 |
A II.
világháború után, 1951 tavaszán államosították a vendéglőt.
Ezután is szakköri előadásokat tartottak, telenként Szabad Föld
téli esték programsorozatot, táncos rendezvényeket,
filmbemutatókat, filmvetítéseket, politikai naggyűléseket,
időnként színházi előadásokat szerveztek. Itt próbált a helyi
tánccsoport is. Ebben az időben a programok nem voltak igazán
népszerűek, az emberek ritkán mentek el azokra. |
 |
A
hatvanas években megindult a repülőmodellező és a galambász
szakkör, továbbá az ún. Szülők Akadémiája. Vegyeskórus alakult,
német és orosz nyelvtanfolyamokat szerveztek. TIT előadások,
filmvetítések és egyéb szórakoztató rendezvények voltak. Ismét
működött a sakk-kör is. Államilag engedélyezett zeneiskola
kezdte meg működését hegedű, harmonika és zongora szakon. Számos
kiállítást szerveztek, és 1961-ben meg nyílt az ún. Szervezett
Dolgozók Klubja. 1962-ben a házban kisebb karbantartásra -
padlójavítás, színész feljáró lépcső készítése - került sor,
majd szabadtéri színpad építésére készültek tervek. Ez a színpad
a mai napig nem épült meg, csak a tervekben szerepelt. A
programok száma tovább bővült a társastánc, harmonika-, hegedű-
és gitártanfolyamok, balettfoglalkozás, nyári gyerekprogramok,
műsoros előadások, táncestek, bálok, magyar nóta- és
népdalestek, valamint író-olvasó találkozók. |
 |
1969.
január 1-től a művelődési ház megkapta hivatalos működési
engedélyét, 1975 áprilisában a költő születésének 70.
évfordulója alkalmából az intézmény hivatalosan is felvette
nevét: József Attila Művelődési Ház. |
 |
Ezt
követően itt működött a Pax együttes, valamint a Hermann Antal
vezette 8 fős sramli zenekar. Rendszeresen szerveztek gyors- és
gépíró, szabás-varrás, gépjárművezetői, zongora, iskolai
előkészítő, angol és német nyelvi tanfolyamokat, valamint TIT
előadássorozatot is. Művészeti csoportként működött itt a 16 fős
német nemzetiségi asszonykórus és a néptánccsoport. Az intézmény
otthont adott művészitorna foglalkozásnak, a Petőfi Ifjúsági
Klubnak, a pedagógus és a folyóirat kluboknak. Vasárnap
esténként sok fiatal vett részt a táncos rendezvényen, de
népszerű volt a havonta sorra kerülő sramli délután is.
|
 |
1989
őszén a külső homlokzat, a teljes gépészeti építészeti
szerkezetek felújításra kerültek, valamint a belső terek
átalakítása, burkolása, tatarozása történt meg. |
 |
A
rendszerváltozás óta a művelődési ház fenntartója az
önkormányzat, a megélénkült közélet és a civil szervezetek egyre
nagyobb száma nyomán sok társadalmi eseménynek színhelye. A
rendszeres rendezvények mellett egyre inkább szolgáltató
feladatokat lát el az intézmény. Sokan keresik fel a nap közbeni
áruvásárokat és termékbemutatókat. Gyakran veszik bérbe az
intézményt családi eseményekre, elsősorban esküvőkre |
 |
A
művelődési ház a helyi önszerveződő közösségek, egyesületek,
valamint a város intézményei részére folyamatosan színteret és
szakmai segítséget biztosít.
Itt működik a több mint 60 éves Modellező Klub, a Bélyeggyűjtők
Köre, a DMTK Sakk Szakopsztálya, a Haraszti Foltvarázslók és a
Alkotók Dunaharaszti Egyesülete. Utóbbiak kézműves tanfolyamot
szerveznek. Rendszeresen indul gépjárművezetői tanfolyam is. Az
intézményben különböző közérdekű szolgáltatások is zajlanak,
mint a falugazdász, a Dunaharaszti Gazdakör, de itt történik a
lakossági tüdőszűrés és a véradás is. Az intézmény saját
rendezvényei: tavasszal Nőnapi Asszonybál, ősszel az Idősek
Napján rendezett műsoros est, a várossá avatás évfordulójának
rendezvénysorozata, Katalin és Szilveszteri bál, több alkalommal
meseszínház gyerekeknek. Új kezdeményezés az évente két
alkalommal megrendezésre kerülő irodalmi kávéház. Az 1998-ban
kialakított színvonalas kiállítóteremben évente több időszaki
kiállítás kap helyet. Dunaharaszti Város Önkormányzata 2005
áprilisában az intézmény névadójának 100. születésnapja
tiszteletére bronz domborművet és emléktáblát helyezett el a
művelődési ház előterében. |
 |
2005-ben
készült el a mozgáskorlátozott bejárat és parkoló. 2006-ban a
nagyterem padozata parketta helyett nagy kopásállósággal bíró,
csúszásmentes burkolólapra lett cserélve. 2007-ben a vizesblokk
bővítése mellett új külsőt is kapott az épület. Az udvar
esztétikus térkővel lett burkolva. |
 |
A
művelődési ház technikai felszereltsége sokat fejlődött az
elmúlt évek alatt. Az új hangosító rendszer, a mikrofonok, az új
világítástechnika mind a magasabb fokú szolgáltatásokat
biztosítja, melyek nyomán egyre igényesebb, színvonalasabb
rendezvények szervezésével várja vendégeit az intézmény. |
|